Kapuzárási pánik?

Azt mondják, kapuzárási pánik…

Mert élni szeretnél. Nem csak megfelelni a hétköznapoknak, mások elvárásainak, a feladatoknak. Hanem többre vágysz. Jobbra. Az egészre. Mert rájöttél, hogy eddig nem éltél. És szeretnél mindent bepótolni, szeretnél mindent megélni, amit eddig nem. És azt mondják, ez kapuzárási pánik. Pedig csak annyi történt, hogy megértél az érzésekre. Hogy rájöttél, egy kapcsolatban nem a külső az érték, hanem a belső. A lélek. Az őszinte szeretet. Hogy megtapasztaltad a hétköznapokat, és amikor a feladatok, amik addig lekötöttek, elfogytak, rájöttél, hogy még nem éltél igazán. Hogy nem a saját életedet élted. Mert a szüleid, a gyermekeid, vagy éppen a házastársad életét élted. És nem a sajátodat. De egy napon rádöbbensz, hogy neked is van saját életed, amivel kezdeni lehet valamit. És rádöbbensz, hogy még nem késő. Hogy még nem vagy öreg, hogy még bármit megtehetsz. Hiszen amíg élsz, addig sosem késő. Nem a kor számít. Hanem az elhatározás. De az embernek időre és tapasztalatokra van szüksége ahhoz, hogy lélekben megérjen az életre. Előbb nem lehet csak most. Éppen most, amikor ezt érzed. Hogy élned kell.

Nem a kaput bezárni, hanem az életet kinyitni.

1 Tovább

Az egyik jobban szeret

Az egyik mindig jobban szeret…

Ugye, milyen sokszor hallod ezt? Ugye, milyen sokan hivatkoznak erre, amikor magyarázatot keresnek egy nem működő kapcsolatra? És ez igaz is. Csak éppen nem mindegy, hogy ki. Mert való igaz, hogy egy kapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret. A baj akkor van, ha mindig ugyanaz. Ha csak az egyik lángol, ha csak az egyik hozná le a csillagokat a másiknak, ha csak az egyik adja szívét-lelkét. Mindig csak ő. Mert így valójában egyedül van a kapcsolatban. Ami így nem is kapcsolat. Hiszen a kapcsolat éppen a kapocstól válik kapcsolattá. A kapocs pedig a kölcsönös érzés. A kölcsönös szerelem. Amiben persze lehetnek hullámzások, sőt, egészen biztosan vannak, de ezek kiegészítik egymást. Hol az egyik szeret jobban, hol a másik. Így erősítik, így egészítik ki egymást folyamatosan. Szeretve. Emelve.

De sosem csak az egyik. 

0 Tovább

Valaki

Olvastam egy szép gondolatot, mely szerint "Életünk legfontosabb dolgai nem rendkívüliek vagy grandiózusak. A legfontosabbak azok a pillanatok, melyekben úgy érezzük, valaki megérintett." (Jack Kornfield)

Persze, mi számít rendkívülinek, grandiózusnak? Azt gondolom, semmi más, csak éppen az a pillanat, amikor megérint valaki. VALAKI. Csak ez a pillanat rendkívüli, csak ez grandiózus. Ennél nagyobb élmény nincs. Építhetsz felhőkarcolókat, elrepülhetsz a Holdra, bármit tehetsz: mindez semmi annak az érzésnek a hatalmasságához képest, amikor megérinti valaki a szívedet. Mert éppen ez benne a csoda: a másik. Aki felett nincs hatalmad, nem kényszerítheted, hogy megérintsen, hogy szeressen. Ha mégis ez történik, felfoghatatlan csoda részese leszel. Minden más csak akarat kérdése ezen a világon. De a szeretet... az mindezen felül, mindezen túl van. Igen... A legnagyobb csoda, ha valaki megérint... VALAKI...

0 Tovább

Egy szó...

"A japán nyelv pazar szókincsében nincs megfelelő kifejezés erre a hemzsegő nyugati szóra: szeretlek. A japánok szerint ezt a szót nem kell kimondani, mert a másik úgyis megérzi. Ha ki kell mondani, akkor már nem is igaz." (Zilahy Lajos)

Azt gondolom erről, hogy a japánoknak igazuk van: a másik úgyis érzi, kimondatlanul. Ugyanakkor a japánok tévednek: ez a legszebb szó a világon. Ezt csak az tudja, aki nézett már a Kedves szemébe, és kimondta: „szeretlek”. Ez a legcsodálatosabb dolog. A világon a legszebb érzés. Akkor, ha valóban azt fejezi ki, ami a szívemben van. Ha van kinek elmondani. És ugyan nagyon nehéz kimondani, de muszáj. Éppen az bizonyítja, hogy mennyire fontos a másik, hogy bár nehéz kimondani, mégis megteszed. De valójában nem is nehéz. Sőt, az ember vágyik erre. Ha valaki ezt nem érzi, akkor nem szeret igazán. Mert ezt ki kell mondani. Erre a szív kényszerít. Maga a szeretet. Ha a legszebb érzés kifejezésére nincs szó, akkor nem teljes a világ. Hiába van millió szó, ha az az egy, amelyik a legszebb érzést fejezi ki, hiányzik. Ugyanúgy, ahogy hiába van milliárdnyi ember, ha az az egy, aki ezt az érzést kiválthatná, hiányzik. Nem teljes a világ, nem Élet az élet. Mert ezt a szót ki kell mondani. Őszintén, szívből kimondani ez a leggyönyörűbb dolog a világon. A Kedves szemébe nézni, és elmondani neki. Szép dolog, ha a másik érzi, de még szebb a szemébe nézni, és elmondani neki. Ez a legcsodálatosabb. És a legritkább. Mert így, igaz szívből, nagyon kevésnek mondjuk ki. Nem, nem kevésnek... Csak egynek...

0 Tovább

Szánalmas...

Szánalmas…

Annyi év után újra itt van. És kér. Kéri szívedet, lelkedet, szerelmedet. Pedig összetörte szívedet, lelkedet, életedet. Mégis itt van, mégis kér. Szánalmas. De nem ez. Nem ő. Hanem te. Mert nemet mondasz. Büszkeségből, dacból, hiuságból. Mert most úgy érzed, itt az idő, a törlesztés ideje. Most visszaadhatod neki mindazt a fájdalmat, amit okozott neked. És most törleszteni akarsz. De mire mész vele? Kinek lesz jobb? Neked? Hazugság. És értelmetlenség. Szenvedsz te is, szenved ő is. Ahelyett, hogy karjaiba vetnéd magadat, feledve múltat, fájdalmat, elfogadva boldog jövőt.

Vele. 

0 Tovább
«
123

Mosolyhíd

blogavatar

Csitáry-Hock Tamás blogja

Legfrissebb bejegyzések

2013.02.26.
2013.02.20.
2013.02.18.

Utolsó kommentek