Van a kávéház...

Van a kávéház…

Ahol ülsz, és vársz. Várod, hogy kiszolgáljanak. Hogy jöjjön a pincér, és megrendeld a somlóit. De nem. Nem igaz. Tudod, hogy nem ezért vagy itt. A kávéház csak ürügy. Tudod magad is. Nem ezért ülsz itt, nem ezt várod. Nem a pincért, nem az édességet. Mást vársz. Valakit, aki minden másnál fontosabb. Mit számít kávéház, pincér, somlói… Csak egy számít. Akit vársz. Akinek érkezését figyeled, reméled a kávéház ablakánál ülve. Várod, várod, várod… Őt. És amikor megpillantod, nagyot dobban a szíved. Valami ellenállhatatlan erő kerít hatalmába. Igen, épp úgy, mint mikor két mágnes egymás vonzásába kerül. És ez az érzés egyszerre csodálatos és félelmetes. Annyira erős, hatalmas, felkavaró. Pedig a kívülálló csak azt látja, hogy két ember találkozik. Egy nő és egy férfi. És beszélgetnek. De a kívülálló nem tudja, hogy mekkora erő rejlik ebben a találkozásban. Nem tudja, milyen érzés munkálkodik szívükben, lelkükben. Nem látja, hogy vibrál a levegő, hogy bármilyen hétköznapi dologról beszélnek, nem ez számít. Csak az, hogy együtt lehetnek, egymás mellett, egymás közelében, egy pillanatra megérintve egymás kezét. Minderről senki nem tud. Senki nem tudja, hogy ott, abban a pillanatban, az utcán ez a két ember csodát él meg. Egymás csodáját. A legszebb szeretet csodáját. Senki nem tudja, nem veszi észre. Látják őket, de nem tudják, hogy ők ketten valójában nem itt vannak. Valahol egy másik világban. Egy másik kávéházban.

Van ilyen kávéház.

0 Tovább

Van egy angyal...

Van egy angyal...

Ha valakit őszintén szeretsz, szívedben angyallá változik. Már nem egy ember a sok közül, nem egy az ismerőseid közül, hanem valaki más. Mert szereted. Egész szíveddel szereted. Gondolsz rá, de nem emberre gondolsz. Látod őt, de nem embert látsz. Ha vele vagy, ha beszélsz vele, ha rád mosolyog, minden, minden más. Nem emberi. Jóval több annál. Pedig tudod, hogy hús-vér ember ő... de mégsem az.

Angyal.

0 Tovább

Van a nyíl...

Van a nyíl…

A vadász nyila. A vadászé, aki el akarja ejteni a vadat. Aki azért feszíti meg íját és lövi ki nyilát, hogy megszerezze őt. Magának. Meg akarja ölni. Elejteni. Becserkészi, céloz… és a nyíl surranva hasítja a levegőt és talál célba. És a nyíl és a vad története itt véget ér. Ez a nyíl a véget jelenti a megcélzott számára. De van egy másik nyíl. Egy másik, amely nem a véget, hanem a kezdetet jelenti. Egy nyíl, amely célba vesz, és eltalál. Eltalálja lelkedet. És megöl. De nem téged. Nem a lelkedet. Megöl valamit. Az önzést. Mert attól a pillanattól, amikor ez a nyíl eltalál, már nincs benned önzés. Meglátod a Másikat, akinek kezében ott az íj, és már nem te vagy fontos, hanem Ő. Már neki akarsz adni mindent, ami szép, ami jó, mindent, ami te vagy. Mindent, amivel szebbé teheted számára a világot. Mert ez a nyíl a kezdet nyila volt. A szeretet kezdetéé.

Igen, van ilyen nyíl. 

0 Tovább

Azt mondod, őrültség...

Azt mondod, őrültség…

Nincs értelme. Mert rosszkor találkoztunk. Túl korán, vagy túl későn. Mert a körülmények, a helyzet, a kötelességek, a feladatok, a lehetőségek, az elvárások, a hagyományok… És ezért őrültség. Nincs értelme… Pedig pontosan tudod, hogy csak ennek van értelme. Szeretni valakit őszintén, szívből. Csak ennek van értelme. Szeretni valakit "csak". Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet, és egy másik mellett szintén milliót. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme. Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani. És megfelelni elvárásoknak, másoknak. Csak az igaz szeretetnek van értelme. Minden más őrültség. Az ellenérvek, a megfelelések, az elvárások, a kibúvók. Ha szeretsz és szeretnek, őszintén, igazán, szívből, akkor minden és mindenki a helyére kerül. Nincs korán és nincs későn. Nincs feladat, kötelesség, elvárás. Nincs semmi. Csak egy van. A Szeretet.

A tiéd és az enyém. A miénk.

0 Tovább

Időhíd épül...

Időhíd épül...

Pillérei pillanatokból állnak. Szép pillanatokból. A legszebbekből. Az Ő-pillanatokból. Amikor látod, amikor hallod, amikor szemébe nézel. Egyikről lépsz a másikra, és mit számít, mi van a kettő között... hogy zavaros víz, tátongó mélység, jó, rossz, szürkeség, unalom, feladatok, kötelességek, szeretem és nemszeretem napok. Semmi nem számít. Csak a pillérekre figyelsz. A pillanatpillérekre. Csak azok fontosak. Azokra lépsz. Egyikről a másikra. Míg átérsz a túlpartra. Célodhoz. Álmodhoz.

Hozzá.

0 Tovább
123
»

Mosolyhíd

blogavatar

Csitáry-Hock Tamás blogja

Legfrissebb bejegyzések

2013.02.26.
2013.02.20.
2013.02.18.

Utolsó kommentek