Van a kávéház…
Ahol ülsz, és vársz. Várod, hogy kiszolgáljanak. Hogy jöjjön a pincér, és megrendeld a somlóit. De nem. Nem igaz. Tudod, hogy nem ezért vagy itt. A kávéház csak ürügy. Tudod magad is. Nem ezért ülsz itt, nem ezt várod. Nem a pincért, nem az édességet. Mást vársz. Valakit, aki minden másnál fontosabb. Mit számít kávéház, pincér, somlói… Csak egy számít. Akit vársz. Akinek érkezését figyeled, reméled a kávéház ablakánál ülve. Várod, várod, várod… Őt. És amikor megpillantod, nagyot dobban a szíved. Valami ellenállhatatlan erő kerít hatalmába. Igen, épp úgy, mint mikor két mágnes egymás vonzásába kerül. És ez az érzés egyszerre csodálatos és félelmetes. Annyira erős, hatalmas, felkavaró. Pedig a kívülálló csak azt látja, hogy két ember találkozik. Egy nő és egy férfi. És beszélgetnek. De a kívülálló nem tudja, hogy mekkora erő rejlik ebben a találkozásban. Nem tudja, milyen érzés munkálkodik szívükben, lelkükben. Nem látja, hogy vibrál a levegő, hogy bármilyen hétköznapi dologról beszélnek, nem ez számít. Csak az, hogy együtt lehetnek, egymás mellett, egymás közelében, egy pillanatra megérintve egymás kezét. Minderről senki nem tud. Senki nem tudja, hogy ott, abban a pillanatban, az utcán ez a két ember csodát él meg. Egymás csodáját. A legszebb szeretet csodáját. Senki nem tudja, nem veszi észre. Látják őket, de nem tudják, hogy ők ketten valójában nem itt vannak. Valahol egy másik világban. Egy másik kávéházban.
Van ilyen kávéház.
Utolsó kommentek