Szánalmas...

Szánalmas…

Annyi év után újra itt van. És kér. Kéri szívedet, lelkedet, szerelmedet. Pedig összetörte szívedet, lelkedet, életedet. Mégis itt van, mégis kér. Szánalmas. De nem ez. Nem ő. Hanem te. Mert nemet mondasz. Büszkeségből, dacból, hiuságból. Mert most úgy érzed, itt az idő, a törlesztés ideje. Most visszaadhatod neki mindazt a fájdalmat, amit okozott neked. És most törleszteni akarsz. De mire mész vele? Kinek lesz jobb? Neked? Hazugság. És értelmetlenség. Szenvedsz te is, szenved ő is. Ahelyett, hogy karjaiba vetnéd magadat, feledve múltat, fájdalmat, elfogadva boldog jövőt.

Vele. 

0 Tovább

Vannak arcok…

Vannak arcok…

Milliónyi, milliónyi arc. Jönnek veled szemben, kapkodod a fejed, de hiába… egyik sem… Egyik sem az az arc, amelyiket látni szeretnéd. Látni vágysz. Néha már mindegy. Néha már azt is fürkészed, amelyikről messziről tudod: nem Ő. Mégis, mégis, mégis figyeled. Mert a szíved mélyén, titkon reméled, hogy mégis, amikor közeledbe ér, Őt fogod látni. Hogy csoda történik, és az arc átváltozik. És Ő fog ott állni előtted. Tudod, hogy lehetetlen, talán nevetséges is. De számodra nem az. Te csodát vársz. Egy arcot.

Őt.

0 Tovább

Van a kávéház...

Van a kávéház…

Ahol ülsz, és vársz. Várod, hogy kiszolgáljanak. Hogy jöjjön a pincér, és megrendeld a somlóit. De nem. Nem igaz. Tudod, hogy nem ezért vagy itt. A kávéház csak ürügy. Tudod magad is. Nem ezért ülsz itt, nem ezt várod. Nem a pincért, nem az édességet. Mást vársz. Valakit, aki minden másnál fontosabb. Mit számít kávéház, pincér, somlói… Csak egy számít. Akit vársz. Akinek érkezését figyeled, reméled a kávéház ablakánál ülve. Várod, várod, várod… Őt. És amikor megpillantod, nagyot dobban a szíved. Valami ellenállhatatlan erő kerít hatalmába. Igen, épp úgy, mint mikor két mágnes egymás vonzásába kerül. És ez az érzés egyszerre csodálatos és félelmetes. Annyira erős, hatalmas, felkavaró. Pedig a kívülálló csak azt látja, hogy két ember találkozik. Egy nő és egy férfi. És beszélgetnek. De a kívülálló nem tudja, hogy mekkora erő rejlik ebben a találkozásban. Nem tudja, milyen érzés munkálkodik szívükben, lelkükben. Nem látja, hogy vibrál a levegő, hogy bármilyen hétköznapi dologról beszélnek, nem ez számít. Csak az, hogy együtt lehetnek, egymás mellett, egymás közelében, egy pillanatra megérintve egymás kezét. Minderről senki nem tud. Senki nem tudja, hogy ott, abban a pillanatban, az utcán ez a két ember csodát él meg. Egymás csodáját. A legszebb szeretet csodáját. Senki nem tudja, nem veszi észre. Látják őket, de nem tudják, hogy ők ketten valójában nem itt vannak. Valahol egy másik világban. Egy másik kávéházban.

Van ilyen kávéház.

0 Tovább

Mosolyhíd

blogavatar

Csitáry-Hock Tamás blogja

Legfrissebb bejegyzések

2013.02.18.
2013.02.14.

Utolsó kommentek