Azt mondják, kapuzárási pánik…

Mert élni szeretnél. Nem csak megfelelni a hétköznapoknak, mások elvárásainak, a feladatoknak. Hanem többre vágysz. Jobbra. Az egészre. Mert rájöttél, hogy eddig nem éltél. És szeretnél mindent bepótolni, szeretnél mindent megélni, amit eddig nem. És azt mondják, ez kapuzárási pánik. Pedig csak annyi történt, hogy megértél az érzésekre. Hogy rájöttél, egy kapcsolatban nem a külső az érték, hanem a belső. A lélek. Az őszinte szeretet. Hogy megtapasztaltad a hétköznapokat, és amikor a feladatok, amik addig lekötöttek, elfogytak, rájöttél, hogy még nem éltél igazán. Hogy nem a saját életedet élted. Mert a szüleid, a gyermekeid, vagy éppen a házastársad életét élted. És nem a sajátodat. De egy napon rádöbbensz, hogy neked is van saját életed, amivel kezdeni lehet valamit. És rádöbbensz, hogy még nem késő. Hogy még nem vagy öreg, hogy még bármit megtehetsz. Hiszen amíg élsz, addig sosem késő. Nem a kor számít. Hanem az elhatározás. De az embernek időre és tapasztalatokra van szüksége ahhoz, hogy lélekben megérjen az életre. Előbb nem lehet csak most. Éppen most, amikor ezt érzed. Hogy élned kell.

Nem a kaput bezárni, hanem az életet kinyitni.